Egyszer volt, hol nem volt, valahol a mogyoródi dombok között, volt egyszer egy búzamező. Ez a búzamező minden évben gazdag termést hozott az emberek nagy örömére és Dezső pocok boldogságára. Dezső ugyanis pontosan a szántó kellős közepén lakott, egy tisztességes pocoklakban. Lakásában minden volt, ami egy szolid rágcsálónak szükséges. A bútort még szüleitől örökölte, akik korán meghaltak. Kevés használati tárgyát minden évben felújította saját műhelyében, mert ügyes kezű mesterember volt. A környékbeli állatok is őt keresték meg ügyes-bajos dolgaikkal, behorpadt bögréikkel, kilyukadt fazekaikkal, rozsdás üstjeikkel. Ő pedig szép sorban, nagy türelemmel és hozzáértéssel reparálta meg mindegyiket. Visszatérve az aratásra. Azért okozott boldogságot barátunknak, mert az aratógépek által elszórt magokból annyit összegyűjtött csűrjébe, hogy az elegendő volt a következő aratásig.
Amint látjátok, Pocok Dezső élete egyszerű volt és nyugalmas. Patyolattiszta lelkét egyetlen szégyenfolt sem piszkította be. Derűs napjait egyetlen, pici, szürke felhő homályosította el, a magány felhője. Szülei halála óta ugyanis nem volt társa. Bár sokan jártak hozzá napközben, és szívesen beszélgetett mindenkivel, de az estéi magányosan és búsan teltek. Sem feleség nem csacsogott, sem gyermekek nem kacarásztak körülötte, és ez sűrűn kedvét szegte.
Egy szeles délelőtt, amikor éppen megint nem volt nála senki, újfent búslakodásra adta a fejét. Olyan mélyen lógatta az orrát, hogy észre sem vette Kormorán komát, aki egy szakadt halászhálót hozott foltoztatni. Annál inkább felfigyelt a koma a földig búsuló ormányra, és rögtön rá is kérdezett annak okára. Pocok úr pedig nem titkolózott, elmondta búját-baját. Vidám jókedvre fakadt az ügy hallatán tollas szomszéd, és olyan pajkosan legyintette hátba a mestert, hogy annak majd kiugrott a szeme. No de volt is oka az örömre, hiszen tudta ő jól, hogy milyen pirula köll az ilyen bajra. Ha tudta, nem is titkolta. Beadta rögtön az orvosságot a betegnek. - Házasodni, kell! - mondta olyan természetességgel, hogy maga is meglepődött rajta. Felkapta erre a fejét Dezső mester. Hogy őneki ez miért nem jutott eddig eszébe ez a zseniális gondolat! Azonnal összecsomagolt hát, futtában még megköszönte a gyógyítást, és már indult is. Lakatot tett a nagykapura, megtapogatta zsebében a vagyonkáját és fütyörészve vágott neki a nagyvilágnak.
Besötétedett mire elérte a szomszédos rozstáblát. Fütyölni való kedvét fáradtságra cserélve gyorsan nyugvó helyet keresett magának éjszakára. A nap első sugarára frissen, kipihenten ébredt. Ahogy körülnézett, mit látott? Egy idegen pocok üldögélt mellette egy nagy kövön. Hangos jó reggelt-tel köszönt rá az ismeretlenre, mire az csak sóhajtott egy hatalmasat. Ha rajtam segíteni tudott Kormorán testvér, akkor talán én is tudok segíteni máson, gondolta, és rögtön meg is kérdezte a sóhajtás okát. Pocokfy Jácint, mert így hívták az ismeretlent, mindjárt el is árulta, hogy leányát szeretné férjhez adni, de nem talál illendő vőlegényt. Dezső mester nem kertelt sokáig, azonnal elárulta, hogy ő pedig éppen feleséget keres magának, és bizony szívesen találkozna azzal a leánnyal.
Szempillantás sem telt el az esti mulatságig, ahol bemutatták őket egymásnak. - Csinos a bajuszkája, kecses a farkincája - gondolta barátunk. - Talán lesz ebből házasság. - A leány, aki először alig akart ránézni, hamarosan már azt tudakolta, hogy van-e házacskája, nagyobbacska vagyonkája? Mior azután meglátta a pénzes tarisznyát, rögtön vidámabb lett, és még táncolni is hajlandó volt. Bárcsak ne lett volna hajlandó, mert igencsak megcsappant az erszény tartalma az esthajnal koszorútól, lenvirág farkincamasnitól, és a nemesgesztenye bundasimogatótól, amit tánc közben megkívánt és megvetetett magának a leány. Dezső kedve pont úgy fogyott ahogy a tarisznya tartalma. Mire másnap reggel felkelt, már nem is gondolt a leányra. Sokkal inkább foglalkoztatta, hogy miképpen kerülhet innen jó messzire. Vándorolt, vándorolt és csak vándorolt napokon át. Talán már két hete is úton volt, de igazi feleséget még nem talált magának. Nem azért, mert nem találkozott szemrevaló, csinos bajuszkájú, kecses farkincájú jelöltekkel, hanem azért, mert ezek leginkább csak a vagyonkája felől érdeklődtek, erszénykéjét méregették. Bizony az erszény nagyon sovány volt már, és minél karcsúbb volt, annál karcsúbb volt a leánykák vonzalma.
Hol volt már Pocok Dezső gazdagsága? Éppen csak annyi maradt, hogy hazáig elegendő legyen elemózsiát vásárolni minden második napon. Szomorúan és éhesen üldögélt éppen esti tábortüze mellett, a kukoricás szélén, amikor valaki megszólította. Egy szelíden öltözött, csendes hangú pocokleány volt az. Tudakolta, hogy mi baj, s eközben - ki tudja honnan és hogyan - szerény vacsorát varázsolt elő. Dezső mester elfogyasztotta az étket, valami köszönetfélét is mormolt bajusza alatt, de annyira elfoglalta a saját baja, hogy igazán meg se nézte az ismeretlent. Behunyta a szemét és elaludt. Reggel meglepődve vette észre, hogy az ismeretlen még mindig ott van, sőt vidáman dalolva reggelit készít. Beszélgetni kezdtek, és kiderült, hogy a leány éppen Búzamezőre tart, munkát keresni. Együtt indultak ezért tovább. Pocok mester nagyon ügyesen beosztotta maradék pénzét, Örzse pedig, mert így hívták a leányt, finom ételeket varázsolt mindkettőjüknek. A sok beszélgetés bizony jót tett mindkettőjüknek. Örzse sokat mesélt magáról és a családjáról, Dezső pedig az otthonáról és a munkájáról. Hol volt már bánata és szomorúsága. Rég elfelejtette azokat a pénzéhes leánykákat, sőt! Egyre inkább úgy érezte, hogy minél több időt tölt együtt ezzel a leánnyal, annál nagyobb lesz a gazdagsága. No nem ám a pénztárcájába, hanem a lelkében. Mire hazaért, rájött, hogy megtalálta élete párját, de félt, hogy mit gondol Örzse, ezért nem mondott neki semmit, hanem meghívta este vacsorára. Örzse boldogan fogadta a meghívást.
Olyan sürgés-forgást, nagytakarítást, amit pocok koma aznap délután végzett, még nem látott a világ. Dolgozott serényen, énekelt vidáman, de úgy, hogy még a szomszédoknak is feltűnt. Egyesek azt gondolták, hogy megbolondult a hosszú úton, de Kormorán koma - kis gondolkodás után - rájött az igazságra. Nem is tétovázott, titokban összehívta a falu népét és megüzente a lakodalmas tücsökzenekarnak, hogy azonnal jöjjenek. Amikor eljött az este, mindenki lesben állt pocok mester ablaka alatt. Nem is kellett sokáig várniuk, mert Dezső a vacsora után rögtön Örzse elé állt, és megkérte a kezét, amire azonnal igen választ kapott. Be is rontott erre a vidám falu népe a házba, és tartottak olyan lakodalmat, hogy a tücskök egy hétig sántikáltak utána a fáradtságtól.
Boldog esküvőnek boldog folytatása, lett pocokéknak 3 tündér leánya. Egyiknek volt csinos bajuszkája, másiknak volt szemrevaló farkincája, harmadiknak szép selymes bundája.
Így ért véget Pocok Dezső kálváriája, és lett pénz helyett a család a gazdagsága.
2008.10.24.
Kamilla lányomnak, Horváth András
Amint látjátok, Pocok Dezső élete egyszerű volt és nyugalmas. Patyolattiszta lelkét egyetlen szégyenfolt sem piszkította be. Derűs napjait egyetlen, pici, szürke felhő homályosította el, a magány felhője. Szülei halála óta ugyanis nem volt társa. Bár sokan jártak hozzá napközben, és szívesen beszélgetett mindenkivel, de az estéi magányosan és búsan teltek. Sem feleség nem csacsogott, sem gyermekek nem kacarásztak körülötte, és ez sűrűn kedvét szegte.
Egy szeles délelőtt, amikor éppen megint nem volt nála senki, újfent búslakodásra adta a fejét. Olyan mélyen lógatta az orrát, hogy észre sem vette Kormorán komát, aki egy szakadt halászhálót hozott foltoztatni. Annál inkább felfigyelt a koma a földig búsuló ormányra, és rögtön rá is kérdezett annak okára. Pocok úr pedig nem titkolózott, elmondta búját-baját. Vidám jókedvre fakadt az ügy hallatán tollas szomszéd, és olyan pajkosan legyintette hátba a mestert, hogy annak majd kiugrott a szeme. No de volt is oka az örömre, hiszen tudta ő jól, hogy milyen pirula köll az ilyen bajra. Ha tudta, nem is titkolta. Beadta rögtön az orvosságot a betegnek. - Házasodni, kell! - mondta olyan természetességgel, hogy maga is meglepődött rajta. Felkapta erre a fejét Dezső mester. Hogy őneki ez miért nem jutott eddig eszébe ez a zseniális gondolat! Azonnal összecsomagolt hát, futtában még megköszönte a gyógyítást, és már indult is. Lakatot tett a nagykapura, megtapogatta zsebében a vagyonkáját és fütyörészve vágott neki a nagyvilágnak.
Besötétedett mire elérte a szomszédos rozstáblát. Fütyölni való kedvét fáradtságra cserélve gyorsan nyugvó helyet keresett magának éjszakára. A nap első sugarára frissen, kipihenten ébredt. Ahogy körülnézett, mit látott? Egy idegen pocok üldögélt mellette egy nagy kövön. Hangos jó reggelt-tel köszönt rá az ismeretlenre, mire az csak sóhajtott egy hatalmasat. Ha rajtam segíteni tudott Kormorán testvér, akkor talán én is tudok segíteni máson, gondolta, és rögtön meg is kérdezte a sóhajtás okát. Pocokfy Jácint, mert így hívták az ismeretlent, mindjárt el is árulta, hogy leányát szeretné férjhez adni, de nem talál illendő vőlegényt. Dezső mester nem kertelt sokáig, azonnal elárulta, hogy ő pedig éppen feleséget keres magának, és bizony szívesen találkozna azzal a leánnyal.
Szempillantás sem telt el az esti mulatságig, ahol bemutatták őket egymásnak. - Csinos a bajuszkája, kecses a farkincája - gondolta barátunk. - Talán lesz ebből házasság. - A leány, aki először alig akart ránézni, hamarosan már azt tudakolta, hogy van-e házacskája, nagyobbacska vagyonkája? Mior azután meglátta a pénzes tarisznyát, rögtön vidámabb lett, és még táncolni is hajlandó volt. Bárcsak ne lett volna hajlandó, mert igencsak megcsappant az erszény tartalma az esthajnal koszorútól, lenvirág farkincamasnitól, és a nemesgesztenye bundasimogatótól, amit tánc közben megkívánt és megvetetett magának a leány. Dezső kedve pont úgy fogyott ahogy a tarisznya tartalma. Mire másnap reggel felkelt, már nem is gondolt a leányra. Sokkal inkább foglalkoztatta, hogy miképpen kerülhet innen jó messzire. Vándorolt, vándorolt és csak vándorolt napokon át. Talán már két hete is úton volt, de igazi feleséget még nem talált magának. Nem azért, mert nem találkozott szemrevaló, csinos bajuszkájú, kecses farkincájú jelöltekkel, hanem azért, mert ezek leginkább csak a vagyonkája felől érdeklődtek, erszénykéjét méregették. Bizony az erszény nagyon sovány volt már, és minél karcsúbb volt, annál karcsúbb volt a leánykák vonzalma.
Hol volt már Pocok Dezső gazdagsága? Éppen csak annyi maradt, hogy hazáig elegendő legyen elemózsiát vásárolni minden második napon. Szomorúan és éhesen üldögélt éppen esti tábortüze mellett, a kukoricás szélén, amikor valaki megszólította. Egy szelíden öltözött, csendes hangú pocokleány volt az. Tudakolta, hogy mi baj, s eközben - ki tudja honnan és hogyan - szerény vacsorát varázsolt elő. Dezső mester elfogyasztotta az étket, valami köszönetfélét is mormolt bajusza alatt, de annyira elfoglalta a saját baja, hogy igazán meg se nézte az ismeretlent. Behunyta a szemét és elaludt. Reggel meglepődve vette észre, hogy az ismeretlen még mindig ott van, sőt vidáman dalolva reggelit készít. Beszélgetni kezdtek, és kiderült, hogy a leány éppen Búzamezőre tart, munkát keresni. Együtt indultak ezért tovább. Pocok mester nagyon ügyesen beosztotta maradék pénzét, Örzse pedig, mert így hívták a leányt, finom ételeket varázsolt mindkettőjüknek. A sok beszélgetés bizony jót tett mindkettőjüknek. Örzse sokat mesélt magáról és a családjáról, Dezső pedig az otthonáról és a munkájáról. Hol volt már bánata és szomorúsága. Rég elfelejtette azokat a pénzéhes leánykákat, sőt! Egyre inkább úgy érezte, hogy minél több időt tölt együtt ezzel a leánnyal, annál nagyobb lesz a gazdagsága. No nem ám a pénztárcájába, hanem a lelkében. Mire hazaért, rájött, hogy megtalálta élete párját, de félt, hogy mit gondol Örzse, ezért nem mondott neki semmit, hanem meghívta este vacsorára. Örzse boldogan fogadta a meghívást.
Olyan sürgés-forgást, nagytakarítást, amit pocok koma aznap délután végzett, még nem látott a világ. Dolgozott serényen, énekelt vidáman, de úgy, hogy még a szomszédoknak is feltűnt. Egyesek azt gondolták, hogy megbolondult a hosszú úton, de Kormorán koma - kis gondolkodás után - rájött az igazságra. Nem is tétovázott, titokban összehívta a falu népét és megüzente a lakodalmas tücsökzenekarnak, hogy azonnal jöjjenek. Amikor eljött az este, mindenki lesben állt pocok mester ablaka alatt. Nem is kellett sokáig várniuk, mert Dezső a vacsora után rögtön Örzse elé állt, és megkérte a kezét, amire azonnal igen választ kapott. Be is rontott erre a vidám falu népe a házba, és tartottak olyan lakodalmat, hogy a tücskök egy hétig sántikáltak utána a fáradtságtól.
Boldog esküvőnek boldog folytatása, lett pocokéknak 3 tündér leánya. Egyiknek volt csinos bajuszkája, másiknak volt szemrevaló farkincája, harmadiknak szép selymes bundája.
Így ért véget Pocok Dezső kálváriája, és lett pénz helyett a család a gazdagsága.
2008.10.24.
Kamilla lányomnak, Horváth András
