2022 decemberében még öt cicánk volt, most már csak kettő van. Az elmúlt hónapokban eltávozott közülünk a nagy nemzedék mindhárom tagja, érdekes módon nem kor szerinti sorrendben. Először Szeder ment el, aki a középső volt. Őt én csak kalózmacskának hívtam, mert valamikor régen, valószínűleg egy nagyobb csetepatéban elvesztette az egyik szemét. Ő volt az, aki nem tudott dorombolni. Dorombolás helyett valami recsegő hangot adott ki. Utána ment el Molli, a dédimama, aki már nagyon öreg volt. Ő volt a végtelen nyugalom és szeretet. Nagyon szerettem. Legutóbb Bogyót vesztettük el, akit én ördögmacskának hívtam, mert olyan ördögi képe volt. Fiatalon nagyon vadóc volt. Alig lehetett megsimogatni. Egyik télen azután addig próbálkoztam a simogatással, de legfőképpen a kabát alatti melengetéssel, amig rá nem jött, hogy az milyen jó. Onnantól kezdve rögtön az ölembe mászott, ha bárhol leültem. Időnként Mollival kellett egyezkedniük, mert ő is rögtön jött, ha meglátott. Hideg téli estéken sokat voltak bent amíg le nem feküdtünk. A puffon balra Molli, jobbra vagy felül Bogyó alszik békésen. Érdekes, hogy Szederről talán egyetlen fotónk sincs. Ő nem volt ölbemászós típus, bár nem szaladt el ha megsimogattam. Ők hárman túlélték mindhárom kutyánkat.
