Bukarestben jártam

A cég jóvoltából, életemben először elindultam Bukarestbe. A repülőtérre viszonylag könnyen eljutottam, mert az M3 és M0 a helyszínre repít.Az autót az őrzött parkolóban szoktam hagyni, ahonnan felvisznek ingyen a reptérre. Mivel most útjavítás volt a reptéri parkolóban, várni kellett a taxira. Nekem semmi gondot nem jelentett a pár perc várakozás, de volt ott egy ideges ember, akinek 55 perc múlva indult a gépe. Remélem elérte. A bejelentkezés pillanatok alatt megtörtént, mert senki nem volt a pultnál. Legelől kaptam helyet, az ablak mellett. Várakozás közben megnéztem a pénzváltót és pénzt is akartam váltani, de pechemre bankkártyát akartam adni (nem hordok magammal nagyobb mennyiségű készpénzt). A bankos kisasszony mondá nékem rögvest, hogy nem úgy van az kérem. Ha kp-t adok akkor stimmel a 65 Ft/Lej, de ha kártyát, akkor extra költség van. Miután tágra kerekedett szemekkel és rettentő bambán meredtem rá, elmagyarázta a szitut. Ha bankkártyát adok akkor a bank először dollárban számolja az összeget. Ezt a napi rátán átváltja a rendszer forintra majd a forintot román lejre. Minden váltás költségét persze rám terheli. Na mondtam is, hogy köszönöm szépen és villám gyorsan elhúztam. Pénzt végül is a bukaresti reptéren vettem ki abból az automatából, amelyiket a legtöbben használták. Meg is úsztam 64,5 Ft/lej áron. A repülőút annyiban volt érdekes, hogy fentről láthattam a havasokat Erdélyben. Próbáltam fényképezni, de nem lettek túl jók a képek.

Származási hely: Bukarest

Mivel az út rövid volt, kaptunk egy nápolyit és egy szívószálas innivalót. Taxi ügyben már fel voltam készítve (helyi kolléga és erdélyi barát), ezért minden sutyorgót (taxi, taxi, taxiiiiiiii) elhajtottam. Kicsit szemlélődtem, majd kisétáltam a repülőtérről (kb. 150 méter séta) és fogtam egy taxit a taxiállomáson. A taxik oldalára ki van írva a viteldíj, érdemes ellenőrizni. 1,70/km fölött nevezhetjük drágának. Már 1,29/km áron lehet taxit kapni, főleg ha az ember nem akar számlát. Az autókban van taxióra, lehet ellenőrizni az összeget. Nekem semmi gondom nem volt vele. Érdekes, hogy a taxisofőr nem ismerte a szállodát névről, de kiderült, hogy új neve van. Sofitel néven rögtön tudta a Pullman-t. nappal munka, de este séták. Fel is fedeztem egy MOL benzinkutat és egy OTP bankot. Egyiket sem fotóztam le. Esti sétáim egyik érdekessége, hogy jártam a Diadalívnél. Lehet, hogy felfedezhető némi hasonlatosság valamivel, ami Párizsban van.

Származási hely: Bukarest

Kaja és árak hasonló, mint Magyarországon.

Internetes eszközök végtelen tárháza

Hosszasan küzdöttem az ellen, hogy használatba vegyem az Facebookot, de végül is behódoltam. Legfőképpen külföldi barátaim kedvéért tettem meg. Eddig az iwiw-et és a myvip-et használtam, legfőképpen azért, hogy megtaláljam régi ismerőseimet, iskolatársaimat. Ez jó részt sikerrel járt, de - őszintén szólva - azt gondolom, hogy a kezdeti céltól már mindkettő nagyon messze van, és a myvip-ről eléggé rossz véleményem alakult ki, amióta megváltozott. Igazából nem is ezt akartam feszegetni, hanem a Facebook kapcsán eszembe jutott, hogy milyen irdatlan mennyiségű különböző célú szolgáltatás érhető már el a neten, és elgondolkodtam azon, hogy én vajon miért azokat választottam, amiket használok. Őszintén szólva semmi tudományos magyarázat nincs. Egyszerűen kerestem valamire megoldást és kész. Az érdekesség kedvéért összefoglalom őket. Amit legelőször használni kezdtem az a Google képgyűjtögetője. Számos Picasa web albummal rendelkezem, melyek az életem mindenféle részét jellemzik (munka, magánélet, utazás, stb.). A YouTube -nak csak látogatója vagyok, magam nem töltök fel rá videókat. A következő volt a diigo, mert régen bosszankodom már azon, hogy a böngészőmben tárolt (és időnként eltűnő) könyvjelzőgyűjteményem igazából kezelhetetlen. Hiába vannak csoportokba gyűjtve, nem nagyon találtam rá a régebbiekre. A Diigo címkézési lehetősége számomra tökéletes (a címkézés (tagging) a világ egyik legzseniálisabb ötlete). Segítségével villámgyorsan megtalálok mindent. Heti egy alkalommal kosárlabdázni járok jelenlegi és régi kollégákkal. Régebben e-mailben érdeklődtünk egymástól, hogy ki jön a jövő héten. Valamelyest működött, de kényelmetlen volt meg nehézkes. A Doodle megoldotta a problémát. Gyorsan és könnyen össze lehetett állítani rajta egy kérdőívet, amelyen mindenki névre és dátumra megadhatja előre, hogy mikor jön és mikor nem. Bárki ránéz egy dátumra és látja, hogy hányan leszünk. Persze ez sem jelent teljes garanciát, de sokkal jobb, mint a levelezgetés. A Scribd azóta van használatban, amióta dokumentumokat osztok meg másokkal a neten. Legfőképpen az egyházi híreket teszem fel. Szerencsére sok látogatója van. Központi internetes gyűjtőoldalam az igoogle. Gadgetek, widgetek és hasonló csodák segítségével klasszul összeszedtem az érdeklődési körömnek leginkább megfelelő oldalakat. És ne hagyjuk ki a hírolvasót (feed reader) sem, amely igen hatékonyan kímél meg attól, hogy érdeklődési körömnek megfelelő oldalakat állandóan nyitogatni kelljen, hogy ellenőrizzem a friss híreket. Én a levelezőkliensembe beépülő Widget segítségével használom a hírolvasó szolgáltatásokat, de lehet böngészőben is ilyen modul.
Amit biztosan kerülök az a microblog bármilyen formája (pl. Twitter), mert teljes függőséget okoz az emberben a kényszer, hogy minden 5 percben írjon egy mondatot. Szerintem a mikroblog teljes időpocsékolás.

23 közös évünk

2009 augusztus 9-én a reggeli misén megünnepeltük Sándor atya pappá szentelésének 40. évfordulóját. A 40 évből az utolsó 23-at már együtt töltöttük, hiszen 1986-ban került Fótra. Alig 2 hónapja volt itt, amikor összeesketett engem és a párom a fóti templomban. ....................

Nyomorultak - Álmodtam egy álmot

Őszintén bevallom, hogy nem láttam a musicalt. Hallottam ugyan róla néha, de nem igazán érdekelt. A dalokat sem ismerem belőle, és címben említett dalt sem hallottam volna talán soha, ha nincs a brit tehetségkutató és nem teszik fel Susan Boyle előadásában a dalt.

Susan Boyle - Britain's Got Talent - Show 1

Mint ahogy a zsűrit, engem is meglepett az előadó, de maga a dal is nagyon szép. Utánanéztem hát a szövegnek az Interneten, és nagyon könnyen meg is találtam. Természetesen azonnal érdekelni kezdett, hogy ez elérhető-e magyarul. Megtaláltam, meghallgattam, de nem igazán tetszett. Más előadóktól is meghallgattam (még Oláh Ibolyával is van a Megasztárban magyarul *borzalmas), de Susan-nál jobbat nem találtam, bár a magyar szöveget jónak ítéltem. Ami igazán megragadott, az egyetlen versszak magyar fordítása, amit nagyon jónak ítélek minden szempontból. Íme az eredeti dalszöveg és magyar fordítása. A dalt hallgatva igazán nevezhetem hátborzongatóan jónak, telitatlálatnak.

"But the tigers come at night
With their voices soft as thunder
As they turn your hope apart
As they turn your dreams to shame"

"De jött a tigrisléptű éj,
Sárga láng, egy éhes szempár.
Álmom karmok tépték szét,
Lelkem sírt gyalázatán."

Abonyi magánállatkert

Az elmúlt hétvégén elhatároztuk, hogy meglátogatjuk az abonyi magánállatkertet. Az ötlet természetesen, mint mindig, most is az én páromtól származott. Az Interneten található információk szerint az állatkert 70 000 négyzetméter, ami nekem első hallásra elég kicsinek tűnt. A valóság igazolta elképzelésemet. Az út (egy irányba) valamivel több, mint egy óráig tartott. Igazából két és fél óra körül volt az oda-vissza út autóval (kb. 210 km). A belépőjegy, az állatkert méretéhez képest magasnak tekinthető még akkor is, ha egy családi jegyet egy gyerekjeggyel kiegészítve jutottunk be. Mellesleg képtelen vagyok megérteni, hogy miért mindíg csak két gyerekes családi jegy van mindenhol. Mi van a háromgyerekesekkel? Az állatkert nagyon kedves, de tényleg nagyon kicsi. Ha nagyon lassan mozog az ember és beleszámolja a jégkrém és az otthonról hozott elemózsia elfogyasztásának idejét, szűk két órát lehet eltölteni. Pici gyerekekkel lehet több, mert van egy játszótér. Minden költséget és élményt egybevetve, ilyen távolságról már nem éri meg oda elmenni. Ha az állatkertet magában nézzük, akkor a jászberényi nekem sokkal jobban tetszik, még a víziló ellenére is. Mindemellett az összes elismerésem azoknak, akik létrehozták és üzemeltetik.

Orrsövény-ferdülés műtét

Az orrsövény-ferdülés általános probléma. Azért gondolom ezt, mert kollégám is volt már ezzel a gonddal kórházban, internetes naplókban is sokan emlékeznek meg erről az inkább kellemetlen, mint fájdalmas betegségről, és a kórházban, ahol 3 napig voltam, folyamatosan jöttek és mentek hasonló ügyben az emberek. Szóval, miután a CT egyértelműen kimutatta, elég komoly orrsövény-ferdülésem van és műteni kell, kerestem egy orvost. Mivel a cégnek, ahol dolgozom van szerződése orvosi vizsgálatokra, az ottani orvosnál kötöttem ki, bár mehettem volna a lakhelyem szerintihez is. Igazából egyik helyen sem ismertem senkit, és nem is ajánlottak senkit. Valószínűleg a kórházak is hasonló állaptban vannak. Mindehol koszos ablakok, falból lógó konnektorok, és nálam 20 centivel rövidebb ágyak. Visszatérve az eredeti kérdésre, április 20-án beköltöztem a kórházba, egy jó kis altatásos orrsövény-ferdülés műtétre. Azért altatásos, mert ilyen még nem volt, és így legalább nem emlékszem semmire. Reggel 7:30-ra kellett menni, de a kiszámíthatatlan budapesti forgalom miatt már 6:45-kor sikerült odaérnem. Jól körbesétáltam a környéket. Nem sokkal fél 8 előtt érkeztem a földszinti recepcióra, ahol azonnal megtapasztaltam, hogy milyen az amikor az idő lelassul. A recepción dolgozó hölgyike akkor készült elő a nyitásra és igen komótosan mozgott. Amikor bátortalanul megkérdeztem, hogy mi a teendő, javasolta, hogy foglaljak helyet a váróban és várakozzak békés nyugalomban, majd szól. Az utánam érkező hasonló instrukciókkal ellátott betegekkel ültünk a székeken, mint verebek a dróton. Másodpercre pontosan 7:30-kor a hölgy kiállt az ajtóba és felszólított minket, hogy "a felvételre érkező betegek álljanak sorba az ablak előtt", melyet közben kinyitott. Persze mi botor betegek rossz irányba álltunk sorba, eltorlaszolva ezzel szobája ajtaját, melynek következtében egy "A másik irányba!" dörrenet érkezett az ablakon át. Ettől az érkezési sorrend kicsit összekutyulódott. Ez első gondolatra fontosnak látszott néhányaknak, de később kiderűlt, hogy a kórházi életrendben ez mit sem számít. Amikor sorrakerültem, a hölgy tényleg kedvesen beszedte az összes papírjaimat, kitöltötte a mindenféle kitöltenivalókat és felirányított a kórtermekhez. A nővérkék nagyon kedvesen fogadtak, a szobában még ágyat is választhattam. Ablak mellett választottam helyet, gondolva az állandóan áporodott kórházi levegőre, és a szellőztetés lehetőségére. Az érkezéskor olvastam, hogy az értékes dolgokért csak akkor vállal a kórház felelősséget, ha elhelyezem az elhelyezőben. Megkérdeztem a nővérkéket, hogy ez merre van, de lebeszéltek róla. Azt mondták, hogy vigyáznak a pénzemre meg az igazolványaimra, ha akarom a műtét alatt, utána meg feküdhetek rajta két napig. Így hát maradt minden a táskámban. A szekrény, amibe becuccoltam, magas volt és keskeny. Kulcs sehol és a táskám nem fért bele. Bepakoltam az akasztóra, a táskát meg betoltam az ágyam alá. Első ránézetre az általános kórházi kép fogadott (amire a párom már részben felkészített). Ha nincs szappanod, nincs szappan, ha nincs WC papírod, peched van a WC-n, ha nincs evőeszközöd éhen maradsz (azt egyébként is a kevés kaja miatt). A szoba lepusztult volt, de azért a csapból jött meleg víz, az ágyneműről nem nyilatkozom, de feltételezem, hogy fertőtlenítve volt. Az ágy persze rövid volt, kinyújtózkodás a rácsok között. Mindezek után jöhetett az ismerkedés a szobatársakkal, akikből kettő volt. Az egyik egy huszonéves, torkmandulával, a másik egy 72 éves polipokkal az orrában. Ez utóbbival együtt érkeztem reggel, míg a másik már csütörtök óta benn volt, kisebb szövődmények miatt. A társaság a bentlétem három napja alatt folyamatosan cserélődött, gyakorlatilag én voltam a szobában a biztos pont. A műtétre hétfőn fél 12 tájban került sor. Azért nagyon furcsa az egész, mert az altatás miatt semmire sem emlékszem az egészből. Az altatást úgy kell elképzelni élményileg, hogy nagyokat lélegzel, szívod a maszkból a valamit, a kezedet meg szúrja az infúzió, és várod, hogy elálmosodj. Mindezek közben olyan hirtelen ájulsz alvásba, hogy észre sem veszed. Délután fél 2-kor tértem észhez az ágyamban. Még majd 3 óra hosszáig szédültem csúnyán, de utána ez teljesen elmúlt. Az igazi szenvedést az okozta, hogy mindkét orrom teljesen be volt dugózva. nem fájt semmim először, de a folyamatos szájon át légzés miatt egy idő után teljesen kiszáradt és megfájdult a torkom és a fülem és ez el sem múlt egy hétig. Az időmet azzal töltöttem, hogy nedvesítettem a számat, levegőket vettem majd - a rengeteg folyadék miatt - WC-re jártam. Így ment ez két nap és két éjjel. Igaz aludni egyébként sem tudtam volna. A viziteket ne is emlgessük. Elől a főorvos, aki teljesen érdektelen és hangsúlytalan, mondhatnám unott "hogyvan"-nal lép oda minden ágyhoz. Pocsékul nézhettem ki, mert az egyik doktornő megállapította, hogy nagyon sápadt. Ezzel a bejelentéssel meg is lettem jegyezve, mert minden vizit ebből indult ki. Szerdára már teljes örömmel konstatálták, hogy teljesen visszatért a színem. Szerdán végre elérkezett a várva-várt pillanat, következett a kidugózás. Az sem fájt csak borzasztó kellemetlen volt. Amikor a bal orromból húzták ki a dugót, a dugó mögött keletkező vákum miatt a szemem egyre beljebb húzódott és folyt a könnyem. Amikor a dugó kijött, a szemeim visszugrottak a helyükre és a helyzet normalizálódott. Egyébként elképesztő, hogy milyen mennyiségű tampont tudnak az ember orrába gyömöszölni. El sem hittem, hogy az mind bennem volt. Még aznap hazakerültem és azóta gyógyulgatok. A coldastop orrcsepp tényleg jó, de a gyógyulás azért nagyon lassú. Időnként a seb még eltorlaszolja a kijáratot és nehezen kapok levegőt, de majd csak rendbejövök egyszer. A fülem is fáj még időnként. Kéthetenként járok kontrollra. Remélem júniusban lesz az utolsó.

Középiskolai felvételi 2009

Az idő gyorsan szalad. Ennek következtében elérkeztünk a felvételi egy olyan pontjára, amikor már csak a hitéleti beszélgetés van hátra, mert az elmúlt szombaton túljutottunk az angol szóbeli felvételin mindkét gimnáziumban. Az események érdekesen alakultak, mert az első helyen reggel 9-kor, a másodikon reggel 10 órakor kellett volna megjelennünk. Éreztük, hogy ez nem lehetséges, ezért az egyiket áttetettük fél 12-re. Ekkor még nem tudtuk, hogy milyen szerencsések leszünk a másik helyen. A felvételire gyakoroltunk tisztességesen. A hét szinte minden napján elmondtuk az összes témát, bővítettük a mondanivalót, és izgultunk. És lőn! Eljött március 7-e, a felvételik napja. Időben elindultunk, hogy biztosan ne késsünk el. Oda is értünk a gimibe már fél tízkor. Miután keveset beszélgettünk gyermekem osztálytársaival, megkerestük a termet. És ekkor történt a meglepi. Szinte rögtön kijött egy tanár és megkérdezte, hogy oda várunk-e. Mondtuk, hogy igen, mire azonnal betessékelte a gyerekeket. Hurrá! Megúsztunk fél óra izgalmat. Miközben a gyerekek felvételiztek, én figyeltem a környező termek eseményeit. Azt hittem, hogy mindenhol ott ülnek sorban az időpontra érkezők, de alig láttam valakit. A tanárok minden teremnél sűrűn olvasták a névsort, de alig-alig jelentkezett valaki. Én magam azt gondoltam, hogy a különböző iskolákban felvételiző gyerekek egyszerűen képtelenek időre érkezni, és majdcsak befutnak valamikor, ha máskor nem, a pótfelvételin. Később tudtam meg, hogy ez csak részben igaz, mert akiknek nagyon rosszul sikerült az írásbeli, már el sem jönnek a szóbelire. Szerencsére az én fiam nagyon jókedvűen jött ki a teremből. Szerinte nagyon könnyű volt a felvételi, és ami még fontosabb, egy ismeretlen szó jelentésére magától jött rá a szövegkörnyezetből. Így könnyebb szívvel mentünk át a másik helyre, ahol kicsit többet kellett várnunk, már csak azért is, mert magunk elé engedtünk olyanokat, akik még onnan mentek más városokba felvételizni. Itt egy kicsit hosszabb ideig volt bent a gyerek, de végül ezt is könnyűnek tartotta. Ha meggondolom, mindössze 2 óra alatt túl voltunk 2 gimnázium szóbeli angol felvételijén. Az egyik helyen már március 17-én lesz házi eredmény. Ha itt benne vagyunk az első 5-ben, akkor minden rendben van, fel vagyunk véve. Ezt szeretnénk. Jöjjön hát ezért néhány álmatlan, izgulós éjszaka, de csak titokban, nehogy a gyerek megtudja.

Lebontották a Mindenki karácsonyfáját

Fűrészmadár költözött múlt hét szombaton a 2008 decemberében felállított Mindenki karácsonyfájára, és alig fél óra alatt lebontotta a csupasz földig. Elbúcsúztunk ezzel teljesen a múlt évtől és teljes vízzel ballagunk előre az új évben. Azért teljes vízzel, mert állandóan esik és folyamatosan ázunk Pest megyében. Furcsa, hogy közben nyugat-Magyarországon havazik, becsődölt a forgalom, sok helyen nincs áram és víz, pedig alig 200 km a távolság.

Felvételi izgalmak

Mivel a legnagyobb gyermekem a gödöllői Premontrei Szent Norbert gimnáziumba jár és csak jót mond róla, majdnem teljesen természetes volt, hogy a sorban következő is oda szeretne menni. nekem is csak jó véleményem van mind az iskoláról, mind a vezetésről, mind a tanárokról, ezért maximálisan támogatom az ügyet. A matek és magyar íráseliken már túl vagyunk, és egy napon belül kiderül, hogy miképpen sikerült. Természetesen bízom benne, hogy jól és nem számítok 100%-os eredményre, de azért izgulok, hiszen sokmindent meghatároz. Holnap meglátjuk, addig megpróbálunk valamilyen szinten nyugodtaknak látszani a gyerekek előtt.