Véleményem szerint az ember hátsófele ugyanakkor kerül fókuszba, mint a blogja, vagyis amikor ki akar adni valamit magából. Na jó. Talán van egy másik indok is egy bizonyos kor felett, ami azonos azzal, amiér' emberek százezrei mentek valaha Alaszkába. Aranyér'
Mikor küzdjön az ember maró torokfájással, és 39 fokos lázzal, ha nem éppen azon a hétvégén, amikorra színházgyegye van családilag. Gyógyszerekkel teletömve, lázcsillapítóval a zsebemben érkeztem (+4 fő) a Centrál színházba, ahol megnéztük "A buszon" vagy a "Csengetett, Milord?" című angol sorozatokból jól ismert humorral bőven átitatott, Ma este megbukunk című előadást.
Szerencsére mindössze 3 percet késtem parkolási nehézségek miatt, így a bevezetőről nem maradtam le. A színház csóróságát jól ecsetelő, humoros gondolatok megfelelő alapot biztosítottak a jókedvhez, ami a későbbiekben fokozódott ugyan, de nem annyira, mint előzetesen elképzeltem. Volt azért néhány fergeteges pillanat, amely sokáig emlékezetemben marad. Az egyik a hordággyal való játék. Mindkét alkalommal fuldokoltam a nevetéstől (meg a köhögéstől). A második alkalomhoz hozzá kell tennem, hogy komoly fizikai erőfeszítést jelentett fennmaradni a két rúdon. Taps Katona Lászlónak, akinek arcjátéka és gesztusai végig profik voltak (A mozdulat az előadás végén, ahogy a hóesést indította, az különleges volt). A másik a havazás volt, bármikor, de legfőképpen a végén. Már a második esetnél majdnem lefordultam a székről az erőteljes kuncogástól. Hogy miért azt nem tudom. Csak annyi kellett, hogy megemlítsék a havazást, és kész. Kiemelkedőnek tartottam még az első telefonos jelenetet, melynek lényege, hogy milyen frappáns ötlettel rázza le magáról valaki, a lehetetlennek látszó feladatot. Őszintén megvallom, hogy a második telefonos jelenetet, az összekapaszkodóst, nem találtam igazán jónak. Talán valahogy másképp kellene megoldani. Majd még gondolkodom rajta. Mivel ennek a jelenteknek egy része az emelethez kapcsolódik, itt jegyzem meg, hogy az emeleti részek nem igazán tetszettek. Hasonlóan negatívan fogadtam az "üvöltözős" részeket. Nagyon jók voltak viszont az ingaórával való játszadozások. Mindegyik ütős volt, pont olyan, mint az ütés, amit a hölgyek az ajtótól kaptak időnként. A hulla nem igazán tetszett a darab során, kivéve azokat a pillanatokat, amikor megjelent puskával (Szinte mindig rosszkor és rossz helyen).
Összességében ezt kell mondanom, hogy egyszer elég volt megnézni, és ajánlom mindenkinek, aki persze szereti az angol humort, hogy egyszer nézze meg. Az angol humort magyarra fordítani egyébként rettentően nehéz. Nem tudom, hogy manapság képes-e valaki ezt profin megtenni Galla Miklóson kívül, és itt nem csak a nyelvtudásra gondolok. Ezen akkor gondolkodtam, amikor az ismétlődős jelent volt (talán 4x egymás után ismétlődött) ugyanazzal a szöveggel. Jó lenne megnézni ezt a részt mindenkinek.
Zárásank említeném meg a hígítót, ami telitalálat, kiváltképpen a fogyasztásakor ellhangzott mondatokkal együtt.
